Szubjektív fotós magazin – A Photography News Digest

Fényerő Blog - The Lumen Blog

Fényerő Blog - The Lumen Blog

Martin Parr készíti a BBC1 új intróit

2017. január 07. - Fényerő Fotóblog

Az ismert brit fotóst, Martin Parrt kérte fel a BBC arra, hogy elkészítse 1-es csatornájának új intróit. Parr, aki legutóbb Bécs város felkérésére az osztrák fővárost jellemző klisékről készített fotósorozatot (az anyagot a Kunst Haus Wien mutatta be 2016-ban Martin Parr - A Photographic Journey című kiállítása keretében), most az ikonikus brit közszolgálati televízió felkérésére arra vállalkozott, hogy elkészítse „a modern Nagy-Britannia új, változó portréját, teljes sokszínűségében bemutatva azt”.

A műsorok közötti összekötőként használt intrók az elmúlt tíz évben a BBC kör alakú logójára rímelő, részben számítógép-generált rövid videók voltak, olyan témákkal, mint körben úszó vízilovak, motorkerékpár-kaszkadőrök, a forgó földgolyó vagy egy hőlégballon.

main-slp_mdg_010117slug_seqnbbconejpg.jpg

Credit: PA

Parr sorozata a hétköznapi emberekre koncentrál. Az első új intró somerseti nyílt vízi úszók egy csoportjáról készült és újév napján láthatta először a közönség a csatornán. Egy másik egy zumbaedzés résztvevőiről, míg egy harmadik egy kerekesszékes angolfoci-csapatról. Összesen mintegy húsz rövid videót mutatnak be az év folyamán.

http://www.bbc.com/news/uk-38486283

http://www.martinparr.com

süti beállítások módosítása