Egy program, amiért a fotográfia rajongóinak most érdemes lehet elzarándokolniuk Párizsba: a Henri Cartier-Bresson Alapítvány kiállítást rendezett a legendás fotográfus nagy hatású 1952-es fotóalbuma, az Images à la Sauvette anyagából.
Az Images à la Sauvette (a cím magyarul hozzávetőleg annyit tesz: „elkapott pillanatok”) 1952-ben, Cartier-Bresson addigi életművének egyfajta összegzéseként jelent meg, a kor híres művészeti kiadója, Tériade kezdeményezésére, Henri Matisse címlapillusztrációjával. A mintegy 130 fekete-fehér fotót tartalmazó album óriási siker lett és talán nem túlzás azt mondani, hogy fotósok generációira volt hatással, vagyis, Robert Capa szavaival élve: „a fotográfusok Bibliája” lett.
Az Images anyaga jól példázza a festészettől induló, a szürrealizmus iránt érdeklődő – és magát egész életében festőként aposztrofáló – Cartier-Bresson életművének kettősségét. A képeken egyszerre van jelen a fotós belső világának kifejeződése és a külső világ megfigyelése, a dokumentarista ábrázolás. Cartier-Bresson azt tartotta, hogy ez a két szemlélet kiegészíti egymást a munkáiban.
Ő maga így írt erről az Images... előszavában:
„Számomra a fényképezés egy esemény jelentőségének egy másodperc törtrésze alatt való felismerését és ezzel egyidejűleg azoknak a formáknak a precíz megkomponálását jelenti, amelyek kifejezésre juttatják ezt az eseményt.
Azáltal, hogy élünk, egyidejűleg fedezzük fel saját magunkat és a külső világot, amely formál minket, és amelyre viszont mi is hatással lehetünk. E között a két világ - a külső és a belső - között egyensúlyt kell teremtenünk. Az eredmény egy állandó kölcsönhatás, amely a kettőből egyetlen egységet teremt, és ez az a világ, amelyen keresztül kommunikálnunk kell.”
„Nincs a világon semmi, aminek ne lenne meg a maga meghatározó pillanata” – ez, a de Retz bíboros 1717-es emlékirataiból vett idézet lett - Tériade javaslatára - a kötet mottója, s ez az idézet adta az ötletet a Simon and Schuster kiadóvállalat gondozásában megjelent amerikai kiadás címéhez is.
A „döntő pillanat” eszméje azóta gyakorlatilag összefonódott Cartier-Bresson nevével, és egészen az 1980-as évekig egyfajta fotós alapelvvé vált, noha – mint arra az alapítvány igazgatója, Agnès Sire[1] rámutat – sokszor félreértett módon. Sire a kiállítást kísérő esszéjében utal rá, hogy a döntő pillanat "mítosza" sokak szerint valójában túlzott leegyszerűsítése a Cartier-Bresson-féle megközelítésnek, és nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden eseménynek csak egyetlen döntő pillanata van, amikor a látvány minden eleme geometriailag tökéletesen rendeződik el, s a fotós csak ekkor nyomhatja meg a gombot fényképezőgépén. Szerinte a "döntő pillanat" a fotózás nagy klasszikusának életművében inkább a "költői véletlen" művészetét jelentette, a képességet arra, hogyan örökítsük meg a pillanatot. Mindenesetre a kiállítás és a kötet 2014-es faximile kiadása lehetőséget adhat arra, hogy közelebb jussunk a megfejtéshez.
[1] Lsd. még: Agnès Sire: De l' errance de l'oeil au moment qui s'impose (...) in Revoir Henri Cartier-Bresson, szerk.: Anne Cartier-Bresson és Jean-Pierre Montier (Textuel, 2009.), valamint Catherine E. Clark: A Decisive Moment - France 1932, in: Getting the Picture: The Visual Culture of the News, szerk: Jason Hill, Vanessa R. Schwartz (Bloomsbury, 2015.)
