Szubjektív fotós magazin – A Photography News Digest

Fényerő Blog - The Lumen Blog

Fényerő Blog - The Lumen Blog

Josef Koudelka eddig be nem mutatott fotói Párizsban

2017. március 05. - Fényerő Fotóblog

A legendás cseh fotós, Josef Koudelka eddig soha be nem mutatott fotói is láthatók most a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő párizsi Pompidou Központ kiállításán.

Koudelka, aki az 1968-as prágai megszálláskor készített fotóival vált világhírűvé, 1970-ben hagyta el Csehszlovákiát és azt követően évtizedeken át szinte folyamatosan úton volt, örök nomádként, egyetlen hátizsákkal. Amikor nem valamelyik barátja párizsi vagy londoni lakásában ütötte fel ideiglenesen a tanyáját, akkor Európa cigány közösségeit fotózva a szabad ég alatt aludt, vagy éppen a Magnum fotóügynökség párizsi irodájában egy hálózsákba burkolózva.  Ezeknek az éveknek a termését mutatja be a 75 darabból álló Exiles sorozat, amelyet a fotós 2016-ban a központnak adományozott.

A La Fabrique d’Exiles (A Száműzetésben készítése) című tárlat anyagába olyan fotókat is beválogattak, amelyeket eddig még nem láthatott a nagyközönség, és amelyekről külön erre az alkalomra készült levonat. Szerepelnek olyan, eddig ugyancsak be nem mutatott önarcképek is, amelyeket utazásai alatt készített Koudelka, valamint kontaktmásolatok. Valóban az Exiles sorozat keletkezésébe pillanthatunk be. A sorozat első, 1988-as párizsi bemutatója óta ez a tárlat a fotós első kiállítása Párizsban.

Az 1970-es, 1980-as években Európát és Amerikát beutazó Koudelka Exiles-képei nem csak az ábrázoltakról, de a fotós szabadságvágyáról, szabadságszeretetéről is mesélnek. "Csak olyan dolgokat fotózok, amiknek valamennyire köze van hozzám is, és soha nem csináltam semmit, amit nem akartam" - mondta Koudelka a The Guardian című brit lapnak egy 2008-as interjúban.

A képanyag 1988-ban, majd - kibővítve - 2014-ben album formájában is megjelent. "Koudelka érzelgéstől mentes, erős, borongós hangulatú, erőteljesen emberi képeiben saját lelke tükröződik, egy olyan emigráns lényének legbelső lényege,  aki ott van otthon, ahol vándorló teste éppen kikötőt talál éjszakára" - írta a könyvől Cornell Capa.

A Pompidou Központ következő nagy dobása a fotóművészet rajongói számára egy Walker Evans életmű-kiállítás lesz, amely április 26-ától lesz látható. 

 

JOSEF KOUDELKA LA FABRIQUE D’EXILS
2017. február 22. - május 22.
Centre Pompidou, GALERIE DE PHOTOGRAPHIES, FORUM-1
süti beállítások módosítása