Szubjektív fotós magazin – A Photography News Digest

Fényerő Blog - The Lumen Blog

Közel a témához

A street fotó élő klasszikusa: Bruce Davidson

2017. június 17. - Fényerő Fotóblog

A társadalom peremén élők életéről készített fotóriportjai az amerikai street fotó egyik élő klasszikusává teszik Bruce Davidsont, akinek a képeiből a bécsi Westlicht Galériában nyílt áttekintő kiállítás ezen a héten. A sodródó fiatalokról (Brooklyn Gang, 1959), az 1960-as évek polgárjogi mozgalmáról és a New York-i “Spanyol Harlem” lakóit sújtó szegénységről (East 100th Street, 1966-1968) készült sorozatai az amerikai hétkönapokhoz visznek közel minket. A közelség szó szerint értendő, hiszen Davidson gyakran egészen közeli kapcsolatot épít fel portréi alanyaival. Sokáig, akár évekig kíséri őket. “Egy molekuláját akartam lefotózni ennek a nagyon összetett metropolisznak, amelyben élünk. Része lettem az utcai életnek” – mondta az East 100th Street sorozatról, amelyet két éven át készített, a National Endowment for the Arts ösztöndíjával.


 

Davidson, akit Edward Steichennel és Henri Cartier-Bressonnal együtt a humanisztikus fotográfia kiemelkedő alakjai között szoktak emlegetni, nem elégszik meg a témául választott társadalmi réteg, miliő vagy szubkultúra dokumentálásával. Egy lépéssel közelebb megy portéri alanyaihoz, hogy azok valóban megnyíljanak előtte. Ő maga így foglalja össze munkamódszerét: „Szükség van szenvedélyre, célra, és érzékenységre a kor iránt, amelyben élsz“.

„Mindig megpróbáltam közel lenni az eseményekhez. Fontos, hogy közel legyünk. Én így dolgozom, és emberként így működöm“ – mondta a 83 éves fotós az ORF osztrák televíziónak a kiállítás megnyitóján.

Bruce Davidson. Galerie Westlicht, 2017. június 15 - augusztus 13. 

http://www.westlicht.com